Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.rész
Kép Fernando Spanyolországból érkezik Los Angelesbe, mint új kormányzó. Mariangel és Esmeralda, a két lánya, valamint húga Almudena is vele tart. A temperamentumos Esmeralda, Mariangel féltestvére, egy gazdag özvegy, mert az ura, akihez apja kényszerítette, meghalt az esküvőn. A gazdag földbirtokos fia, Diego ügyvédként próbálja kiszabadítani Miguelt a zsarnok Montero parancsnok karmaiból. Azucena, a cigány asszony, később megjósolja Esmeraldának  a jövőt, azt, hogy találkozik álmai lovagjával, és halottnak hitt anyjával, a cigányok királynőjével, Sara Kalival. Kiderül, hogy Maria Pia, Fernando egykori jegykori jegyese, kolostorba vonult, mert úgy tudta, hogy Fernando ölte meg unokaöccse, Diego anyját...
 

2. rész 
Zorro kiszabadítja Miguelt, és találkozik Esmeraldával. A rövid, viharos találkozás után azonban magára hagyja a vadonban, majd érte megy, mint Diego, de ismét elválnak útjaik. A kormányzó tiszteletére rendezett fogadáson Fernando viszontlátja egykori szerelmét, Maria Piát, Almudena pedig találkozik Alejandróval. Úgy tűnik, hogy az évek múlásával az érzések nem szűntek meg. Montero Mariangelben pedig tökéletes cinkosra lel…

 

3. rész
Kép Zorro Esmeralda szobájába téved, amit a lány félelemmel és vegyes örömmel fogad. Amikor pedig a szokásos civódásuk után a férfi megcsókolja, ő szenvedélyesen és menthetetlenül beleszeret. A lány apja rajtakapja Esmeralda testvérét, amikor az a parancsnokkal hetyeg, és azt hiszi, hogy Esmeraldát látja elfutni. Alejandro vacsorára hívja Fernandót és a családját. Diego pedig elmondja az apjának, hogy érdeklődik a lány után, így ő viszi át a meghívót. Esmeralda rájön, hogy miért utálja őt az apja és meg akarja keresni rég halottnak hitt édesanyját…

 

4. rész
Esmeraldát elrabolják, és táborukba viszik a cigányok, ahol Jonastól megtudja, hogy Sara Kali az anyja, viszont Fernando nem az apja. Egykor a nagyanyja segített a cigányokon, ezért a lányát Sara Kalit a királynőjükké választották, és a lánya Esmeralda a cigányok hercegnője. Megkérik, hogy segítsen kiszabadítani Sara Calit. Yumalai nem öli meg Fernandót, viszont Fernando végez Jackóval és Yumalainak menekülnie kell. A haldokló tisztelendő anya Maria Piát választja utódjául. Suplicios nővér azonban kételkedik a tisztességében. Udvari felügyelő érkezik a börtönbe, aki Sara Kali iránt érdeklődik, mert úgy véli, Montero rejtegeti. Montero tagad, de a felügyelő ragaszkodik a látogatáshoz. Diego megpróbálja megmenteni Esmeraldát, de a fogat elszabadul...

 

5. rész
Kép Fernando és Alejandro is Esmeraldát keresik, de csak Zorrót találják, ő azonban félrevezeti őket. A felügyelő rátalál Sara Kalira, de mivel nem árulja el, hogy miért olyan fontos a királyi udvarnak, Montero kínvallatásnak veti alá, Fernando pedig lelövi. Majd elmondja, hogy a nő a felesége volt, Mercedes, egy cigánylány, és a királyt akarta megölni. Fernando egykor a családja biztonsága miatt vetette börtönbe, Esmeralda pedig Sara Kali leánya. Renzo, anyja intelme ellenére nem tudja kiverni a fejéből Esmeraldát. Esmeralda megtalálja Zorro medálját az eszméletlen Diegónál…

 

6. rész
Diego megmenti Esmeraldát a kannibál indiánok markából, ám emiatt kénytelen felfedni a lány előtt Zorro kilétét. Fernando odaígéri Montero parancsnoknak Esmeralda kezét, azzal a feltétellel, ha sikerül kimentenie az őserdőből. Montero pedig úgy dönt, hogy kockázatos játékba kezd: falazni fog a kormányzó fura ügyleteinél...

 

7. rész
Diego segít a sebesült Esmeraldának elszökni az indiánok elöl. Közben pedig újra bevallja neki, hogy tényleg ő Zorro, így Esmeralda már jobban bízik a megmenekülésükben. Diego egyre jobban odavan a lányért. Mariangel eközben kiszemeli magának Diegót, férjnek. Sara Kali csellel kijátssza őreit, és kiszökik cellájából...

 

8. rész
Kép Montero parancsnok Esmeralda megmentőjének szerepében tetszeleg. Ez persze egyáltalán nem tetszik Esmeraldának, , ám nem tud mit tenni, mert fedeznie kell Diegót. Diego eközben már megbánta, hogy elárulta titkát Esmeraldának, ezért megrendez egy jelenetet, és elhiteti kedvesével, hogy nem ő az álarcos...

 

9. rész
Mivel Mariangel szemet vetett Diegóra, kitalálja, hogy segít Fernandónak hozzáadni Esmeraldát Monteróhoz. Montero tiszteletére éppen egy estélyt szerveznek, és ezen az estén készül megkérni Alejandro Esmeralda kezét Diego fiának. Esmeralda azonban neheztel Diegóra, amiért az hazudott neki…

 

10. rész
Diego értesül róla, hogy milyen igazságtalanul ítélték el Renzót és azt is megtudja, hogy a titokzatos személy, aki a Callao-i börtönben raboskodik, egy vasálarcos nő. Mariangel azért intrikál, hogy Monteróhoz adják Esmeraldát, aki már úgy is feldühítette Fernandót. Alejandro meg akarja kérni Esmeralda kezét a fiának, ám Montero megelőzi...

 

11. rész
Kép Montero párbajra hívja Diegót, amiért az megsértette a kormányzó fogadásán. Mindenki nagyon félti Diegót, ő azonban magabiztosnak tűnik. Alejandro és Almudena egymásra találnak, ám az asszony nagyon fél, hogy biztosan közbejön valami...

 

12. rész
Esmeralda úgy dönt, hogy fortélyosan bánik majd Monteróval, és közel engedi magához, így megtudhatja, hogy mi történt az anyjával. Diego közli Thomas atyával, hogy Zorrónak vége, s nem veszi fel többet az álarcot. Fernando eközben áldását adja Almudena és Alejandro házasságára...

 

13. rész
Esmeralda Montero börtönében meglátja Renzót, s azt mondja róla, hogy a kertésze, és követeli, hogy bocsássák szabadon. Yumalai rálő Fernandóra, majd üldözőbe veszik, de nem tudják elkapni. Esmeralda lejut a börtön titkos szárnyába és meglátja Sara Kalit…

 

14. rész
Esmeralda a börtönben meglátja Sara Kalit, az édesanyját. Mariangel hiába próbálkozik, Diegót nem tudja elcsábítani, mert ő Esmeraldát szereti. Esmeralda bevallja Almudenának, hogy megtalálta az anyját. Alejandro megmenti Yumalait, mert tudja, hogy Fernando megölné. Montero eközben Zorróra akarja kenni az alkirály felügyelőjének meggyilkolását…

 

15. rész
Kép Alejandro, hogy megmentse Yumalait, megkéri Thomas atyát, hogy keresztelje meg. Az atyának azonban feltűnik a hasonlóság a nő és Alejandro egykori felesége, Regina között. Fernando véletlenl szemtanúja lesz a keresztelőnek, majd Maria Pia bocsánatáért esedezik. Zorro feltárja titkát Esmeraldának, és örökre leveti Zorro álarcát. Montero a piactérre csábítja Esmeraldát, de Renzo kivégzése csupán csalétek arra, hogy elkapják  Zorrót…

 

16. rész
Kép Mariangel közli az apjával, hogy Diegóhoz akar feleségül menni, de Fernando tiltakozik, mivel Diego félig indián.
Esmeralda értesítené Zorrot, hogy ne menjen el a kivégzésre, de Montero nem engedi el. Amikor Zorro megjelenik, Esmeralda lövéssel figyelmezteti, de Montero elkapja Zorrot. Maria Pia elhatározza, hogy beszél Fernandoval Diego érdekében, akit ő nevelt fel...

 

 26. rész
Fernando kompromittáló iratokat szerez Montero ellen és üzletet ajánl: Montero főkönyveit Sara Kaliért cserében. Renzo és a cigányok egyre türelmetlenebbek, de Jonás egyenlőre lecsendesíti őket, így nem indulnak el fegyverrel Montero emberei ellen. Fernando értesül Diego letartóztatásáról...

 

27. rész
Diegót kínvallatás alá vetik. Pizzaro eddig kínozza, míg nem tesz vallomást, hogy ő maga Zorro. Almudena rádöbben, hogy Yumalai nyila sebezte meg a vőlegényét. Fernando elzavarja a katonákat Alejandro birtokáról, de nem tudja, hogy hogyan tudná megmenteni Diegót. Esmeralda elfogadja Montero feltételeit: feleségül megy hozzá, ha az elengedi Diegót...

 

28. rész
Montero nem tétlenkedik, s az éjszaka kirángatja a házából a bírót, hogy adja össze őt Esmeraldával. Bár Thomas atya próbálja lebeszélni, Esmeralda ragaszkodik hozzá, hogy hozzámegy Monteróhoz, ha így megmenti Diego életét. Diego túléli a kínzást, és semmit nem ír alá, de megtörik, amikor értesül Esmeralda döntéséről...

 

29. rész
Diego megszökik a börtönből, amikor García elmondja, hogy Esmeralda Monteróhoz megy. Diego ezért úgy dönt, hogy kimenti Esmeraldát Montero markából. Esmeralda azért egyezik bele a frigybe, hogy megmentse Diego bőrét, ám az esküvőre menet értesül Diego szökéséről. Pizzaro bérgyilkosa eközben eljut Alejandro birtokára...

 

30. rész
Yumalai elfogja és kivallatja Montero bérgyilkosát, ám amikor az be akarja vallani, ki küldte, Pizzaro egyik embere lelövi, és elhallgattatja. Esmeralda már nem olyan biztos abban, hogy férjhez akar menni Monteróhoz. Diego bejut a templomba és felfedi kilétét mindenki előtt…

 

31. rész 
Diego megszökteti Esmeraldát az esküvő kellős közepéről. Közben két Zorro is felbukkan a városban: az egyik Tobias, a másik pedig Bernardo álöltözékben. Montero és Pizzaro magukon kívül vannak haragjukban, de nem tudják elfogni Diegót...

 

32. rész
Esmeralda úgy dönt, hogy visszamegy Monteróhoz, de cserében a De la Vega család sérthetetlenségét és szabadságát kéri. Tudtán kívül pedig egy öngyújtót visz fegyver gyanánt, s azzal fenyegeti Monterót. Montero elfogadja az egyezséget, ám magáévá akarja tenni Esmeraldát. Esmeralda pedig a játék pisztollyal védi magát...

 

33. rész
Montero Esmeraldával erőszakoskodik, s szeretné elérni, hogy odaadja magát, ám közben megzavarják. A városba érkezik Carmen Santanilla márkinő, a spanyol királyi udvar méltósága, Alejandro pártfogója. Montero és Pizarro a leszámolástól tartanak, a de la Vega házban pedig nagy az öröm…

 

34. rész
Diego leissza magát a sárga földig, így belemegy, hogy közösen piknikezzenek Mariangellel. A márkinő szerint, ha Esmeralda és Montero nem hálták el a házasságot, akkor még fel lehet bontani és Esmeralda ismét szabad. Közben Esmeralda féltestvére a hálószobájába csalja az öntudatlan Diegót…

 

35. rész
Fernando rátalál Diegóra Mariangel ágyában, és azt szeretné, ha Diego ezek után feleségül venné a lányát. A márkinő hathatós érvekkel veszi rá Monterót, hogy mondjon le Esmeraldáról. Montero dühöng, de nem tehet mást, elfogadja a megváltoztathatatlant. Diego magához tér és fogalma sincs róla, hogy mi történt az este…

 

36. rész
Fernando szerint Diegónak kutya kötelessége elvenni feleségül Maria Ángelt. Diego úgy dönt, hogy tekintet nélkül arra, hogy nem tudja, mi történt kettejük közt, teljesíti, amit elvárnak tőle. Diego nem kapja meg Esmeralda levelét és nem tud róla, hogy Carmen felbontatná a Monteróval kötött házasságát, így amikor végül találkozik a szerelmével, csak a múltat hánytorgatja fel. Esmeralda pedig végleg lemond Diegóról...

 

37. rész
Esmeralda úgy dönt, hogy visszatér Monteróhoz és ezt a döntését nem hajlandó megmásítani. Diego ezért úgy határoz, hogy megkéri Mariangel kezét és belenyugszik a sorsába. Esmeralda elmondja Almudenának a nagy titkát, hogy gyermeket vár Diegotól…

 

38. rész
Almudena nagyon örül, hogy Esmeralda gyermeket vár és orvoshoz akarja vinni. Montero elmegy a márkinőhöz és elmondja neki, hogy Esmeralda nem írja alá a válási papírokat. Közben Zorro újra lecsap az adószedőkre. Thomas atya és a nővérek keresik Supliciost és Maria Piát. Alejandro pedig megkéri Mariangel kezét a fia számára...

 

39. rész
Esmeralda és Diego végre kettesben maradnak, de Esmeralda képtelen elmondani a nagy hírt, hogy gyermeket vár tőle. Esmeralda távozik Montero oldalán, Diego pedig fogadkozik, hogy többé nem találkoznak. Ezúttal Suplicios menti meg a szökött rabszolgát az ingoványban...

 

40. rész
Esmeralda megpróbálja megértetni Diegóval, hogy csak azért marad Monteróval, hogy kiszabadítsa Sara Kalít. Diego óva inti, és joggal, mert Montero máris gyanút fog, miután elfogja Miguelt. Miguel levágott fejét pedig elküldik a cigánytáborba. Jonás bosszút esküszik. Fernando eközben elengedi Maria Píát…

 

41. rész
Olmos sikeresen megmagyarázza Monterónak, hogy hogyan kerültek Esmeraldával a tömlöcbe. Esmeralda csak akkor írja alá a házassági szerződést, ha megtarthatja az ékszereit. Mint kiderül, így egy egész vagyon marad az övé. Alejandro szeretné, ha egy napon esküdnének Diegóval...

 

42. rész
Diego elhatározza magát, hogy kiszabadítja Sara Kalít. Ugyanerre készül Esmeralda is, a cigányok segítségével. A börtönben összeakad Olmos-szal, akiről kiderül, hogy rejtélyes személyek megbízásából szintén a királynő kiszabadításán ügyködik. Esmeralda bevallja Monterónak, hogy gyermeket vár...

 

43. rész
Esmeralda elmondja Monterónak, hogy gyermeket vár Diegótól. Ám Montero ennek ellenére sem szeretne megszabadulni tőle és a gyermekétől, inkább örül, hogy így megkínozhatja majd Diegót. Maria Pía megtudja, hogy talán mégsem Fernando ölte meg Reginát...

 

44. rész
A mise alatt Diego módot talál rá arra, hogy megerősítse szerelmét Esmeralda előtt. Esmeralda nagyon boldog, hiszen tudja, hogy Diego még mindig szereti. Diego birokra hívja Monterót, és legyőzi mindenki szeme láttára. Diego el akarja szöktetni Esmeraldát…

 

45. rész
Mindenki a kettős esküvőre készülődik. Montero már nyeregben érzi magát, amiért Diego szabadsága véget ér, és még nem is sejti, hogy újabb csapás készülődik. Az alkirály ugyanis személyesen ellátogat a Callao-börtönbe, hogy megkeresse Sara Kalít, akit oly régóta rejtegetnek ott…

 

46. rész
A kettős esküvő lezajlik, megesküszik egymással Diego és Mariangel, valamint Almudena és Alejandro. Diego igencsak kelletlen, és csak Esmeraldára tud gondolni. Eközben kiderül, hogy az alkirály azért jött, hogy végezzen Sara Kalíval, amelyre Olmos figyelmezteti Esmeraldát…

 

47. rész
Zorro megtámadja az alkirályt, és elveszi a nyakláncát és lovagrendjének medalionját. Az alkirály toporzékol, de semmit sem tehet. Pizarro Zorro üldözésére indul. Mariangel szembesül vele, hogy egyedül hagyják a saját esküvői vacsoráján. Bosszúból elmondja Monterónak, amit kihallgatott, vagyis azt, hogy Esmeralda Diego gyermekével várandós…

 

48. rész
Javában zajlik az esküvői vacsora, amikor Tobiás megérkezik Samaniego mesterrel, hogy azonosítsa Zorrót. Balszerencséjére azonban az enyhén szenilis mester éppen rá mutat. Pizarro égre-földre keresi Zorrót, mert szégyent hozott rá az alkirály előtt. S nem is sejti, hogy amíg ő Tobiást vallatja, Zorro megtámadja Monterót…

 

49. rész
Kép Diego elrabolja Esmeraldát, hogy megtudja, igaz-e, hogy Montero gyermekét hordja a szíve alatt. Esmeralda aztán elmondja neki, hogy a gyermek tőle van. Montero teljesen megvadul, majd túszul ejt pár szegény családot és azzal fenyegetőzik, hogy kivégezteti őket, ha Zorro nem adja vissza a feleségét…

 

50. rész
Diego visszaviszi Esmeraldát a házába és úgy tesznek, mintha Zorro megkötözte volna. Ezután Zorro a túszul ejtett családok megmentésére indul. A népharag elzavarja a katonákat, Montero pedig visszavonulni kényszerül. Olmos és Esmeralda eközben Sara Kali kiszabadítását tervezik...

 

51. rész
Diego úgy tesz, mintha kibékülne Mariangellel, de eközben leitatja és elszökik otthonról. Enrique és a katonái megtalálják Sara Cali celláját, ám szerencsére nem nézik meg alaposan, így megkímélik az életét. Az alkirály távozik és Olmos beindítja a szöktetést, majd elcsalja magával Esmeraldát.

 

52. rész
Esmeralda hamarosan rádöbben, hogy Olmos az anyja vesztét akarja. Sikerül megszöknie Gerardo elől, de fogva tartója rálő és megsebzi a karját. Fernando ráveszi Maria Píát, hogy tartson vele San Diegóba, ahol könnyűszerrel megesküdhetnek. Almudena azonban megsejti, hogy mi a szándékuk és üldözőbe veszi őket...

 

53. rész
Jonas nem bízik meg teljesen Olmosban, ezért megváltoztatja Sara Kalí szöktetésének tervét. Jól is teszi, mert Olmos valójában meg akarta öletni a spanyol trón lehetséges követelőjét. A cigányok kiszabadítják a cellából a királynőt, ám a kiutat már Zorro mutatja meg. Pizarro azonban lelövi Zorrót a börtön udvarán...

 

54. rész
Pizzaro hátba lőtte Zorrót, aki súlyosan megsebesült, de a cigányok segítségével még valahogyan talpra áll és lóra tud szállni. Hűséges lova, Tornádó pedig elviszi őt Zorro rejtekhelyére. A barlangban azonban újabb baleset történik: Diego leesik és beüti a fejét. A menekülők hallanak a balesetről, s mindenki azt hiszi, hogy Zorro meghalt…

 

55. rész
Tomás atya hirtelen felriad álmából, mert megérzi, hogy Diegónak baja esett. Így aztán Zorro barlangjába megy, és kiszedi a golyót a sebesült hátából. Lefekteti pihenni, de amikor Diego magához tér, rémülten veszi észre, hogy a védence elvesztette az emlékezőtehetségét. A saját nevét sem tudja, és azt sem, hogy hogyan került oda…

 

56. rész
Pizarrónak ördögi terve van arra, hogy hogyan szabaduljon meg Zorrotól. Tobias segítségével befeketíti, majd megfosztja a jó hírétől. Esmeraldát és Sara Kalit, menekülés közben fejvadászok lepik meg, ezért Esmeralda elfut, hogy maga után csalja a pribékeket…

 

57. rész
Esmeralda balszerencséjére Pizarro talál rá, aki életveszélyesen megfenyegeti, és beviszi a Callo-börtönbe, Renzóval együtt. A városban elszabadulnak az indulatok: Montero katonai parancsnokként hatalma teljes tudatában tombol. Diego eközben nem emlékszik semmire a múltjából, és ez aggodalommal tölti el Tomás atyát…

 

58. rész
Esmeralda fogságban sínylődik, és csak a gyermeke miatt aggódik. Pizarro azzal fenyegeti, hogy megkínozza, ám a kínzás szerencsére elmarad. Diego nem bír megmaradni a barlangban, így kilovagol, de Tornádó leveti őt a hátáról. Pizarro váratlanul segítséget ajánl Esmeraldának...

 

59. rész
Esmeralda fontolóra veszi Pizarro ajánlatát. Pizarro pedig próbálja valahogyan elnyerni a foglyok bizalmát. Diego kiszökik a barlangból és esze ágában sincs visszatérni. Zorro álarcában sok kalamajkát okoz, és a végén eljut egészen a városig…

 

60. rész
A várost nagy meglepetés éri: egyszerre két Zorro kerül a főtérre. A két Zorro először egymással verekszik, majd az érkező katonák ellen fordulnak. Mindketten elmenekülnek, de egyikük, Tobíás golyót kap a fenekébe. Diego hazatér, és Mariangel egyből ráébred, hogy itt a nagy lehetőség számára, ezért úgy tesz, mintha Diegóval szerelmes friss házasok lennének…

 

61. rész
Diego az elveszített emlékeivel küszködik. Mariangel persze mindezt kihasználja, hogy behálózza, de az ágyjelenetüket félbeszakítja Pizarro érkezése. Pizarro szövetséget ajánl Alejandrónak, aki megfontolja az ajánlatát. Mariangel rádöbben, hogy gyermeket vár…

 

62. rész
Mariangel ráébred, hogy gyermeket vár Monterótól. Montero azonban azt javasolja, hazudja azt Diegónak, hogy tőle van a gyerek. Alejandro Pizarróval egyetértésben a börtön megtámadására készül, azonban még nem is sejti, hogy Montero eközben elindul katonáival a birtoka felé…

 

63. rész
Alejandro éppen időben támadja meg a börtönt,  s a támadás teljes sikerrel jár. Esmeralda és Renzo kiszabadulnak, Montero megsebesül, Alejandro csapatai pedig győzedelmesen térnek vissza a birtokra. Esmeralda és Pizarro Sara Calí után indulnak és nem is sejtik, hogy valaki követi őket…

 

64. rész
Esmeralda az erdőben,  Pizarróval és az embereivel Sara Calít keresik. Ám ekkor hirtelen előlép Olmos a sűrűből. Diego ráébred egy levélből, hogy Esmeralda volt a nagy szerelme. Esmeralda úgy dönt, hogy megszökik a kísérete elől, ám nem is sejti, hogy éppen Montero felé rohan…

 

65. rész
Esmeralda ismét Montero fogságába esik. Úgy tűnik, hogy Pizarro csak színlelte, hogy Esmeraldával van, és csak lépre akarta csalni Sara Calít. Jonás meggyőzi Sara Calít, hogy ne adja fel magát, hisz amíg életben van, addig Esmeraldát sem merik bántani. Esmeralda pedig megkapja Sara Calí vasálarcát…

 

66. rész
Laishának sikerül megegyeznie Monteróval, hogy cserében a cigányasszonyok elengedéséért megmutatja, hogy hol bújtatják Sara Kalít. Diego felölti Zorro álarcát, és kiszabadítja az apját. Alejandro pedig gyanít valamit Zorro személyéről...

 

67. rész
Laisha kísérőjét leüti Renzo a bozótban, így a katonák nem találják meg egyhamar Sara Kalít. A cigányok királynője menedéket kér a San Gabriel missziónál, és Tomás atya örömmel befogadja. Fernando csapatai feltűnnek Alejandro birtokán. Zorro pedig meglátogatja Montero parancsnokot...

 

68. rész
Zorro nem sokat derít ki Montero parancsnokról, de alaposan felkavarja a börtön életét. Mariangel Esmeralda halálhírét hozza a de la Vega házba. Alejandro bosszút esküszik Montero ellen, s elindul a város felé, ám útközben találkozik Fernandóval. Fernando szerint Montero nem ölte meg Esmeraldát, mert ez ellenkezne az érdekeivel...

 

69. rész
Fernando visszatér a banditái élén, és azonnal elfogják Monterót. Fernando azonban csak fenyegetőzik, nem akar ugyanis ártani neki. Montero titokban tartja, hogy Esmeralda nem halt meg, de egyre többen gyanítják, hogy valójában mégsem ölte meg. Diego végre visszaemlékszik: álmában Esmeralda táncol…

 

70. rész
Zorro megpróbálja kideríteni, hogy mi történt Esmeraldával, de Montero makacsul tagad. Zorro ezért megszégyeníti őt Los Ángeles főterén. Mariangel retteg Diegótól és joggal - Diego ugyanis bódító üvegcsével érkezik a hálószobájukba. Pizarro pedig újra segítséget ajánl fel Esmeraldának…

 

71. rész
Diego és a többiek kezdenek belenyugodni Esmeralda halálába. Sara Kalíval is tudatják a rossz hírt, aki nem akarja elhinni, hiszen érzi, hogy Esmeralda életben van. Esmeralda eközben kétségbeesetten próbál hírt adni magáról, és megpróbálja lefizetni az őrét, hogy mondja el Diegónak az igazságot…

 

72. rész
Esmeralda könyörgése mégis meghatja Aguirrét, legalábbis látszólag: a katona ugyanis ahhoz fordul, akitől több pénzt remél, azaz Olmoshoz. Montero emberei rajtaütnek a kolostoron, ezért Zorro odavezeti Sara Kalít a cigánytáborba. Azt azonban még ő sem sejtheti, hogy Fernando emberei mindenhol ott vannak...

 

73. rész
Fernando megtámadja a cigánytábort, ahol Sara Calí bujkál, majd elfogja a volt feleségét, és végez vele. Legalábbis azt hiszi. Olmos megtudja, hogy Esmeralda életben van. Mariangel új stratégiával áll elő, hogy elnyerje Diego szeretetét: úgy tesz, mint aki el akarja vetetni a gyermekét…

 

74. rész
Diego kérleli Mariangelt, hogy ne vetesse el a gyermeket. Mariangel pedig nagy kegyesen rááll a dologra. Sara Kalít súlyos sérüléssel, Pizarro találja meg a szurdok alján, majd elhurcolja oda Harapitót, hogy gyógyítsa meg. Zorro eközben megtámadja a börtönt, de nem veszi észre Esmeraldát…

 

75. rész
Miután felrobban a lőporraktár, Montero rettenetesen ingerült lesz. Úgy dönt, hogy megbünteti Esmeraldát, s leönti egy vödör hideg vízzel. Esmeralda belázasodik, Harapito ápolása által pedig Sara Kalí állapota lassan javulni látszik. Montero merényletet forral Alejandro és Diego ellen. A gyilkosságot pedig Pizarrónak kell végrehajtania…

 

76. rész
Montero fondorlatos tervvel tör Alejandro  és Diego életére, ám Pizarro szabotálja a merényletet. Montero legnagyobb sajnálatára megérkezik Carmen Santillana márkinő, aki változtatásokat akar foganatosítani. Aguirre hazudik Esmeraldának, amikor azt mondja, hogy Diegót nem érdekli Esmeralda levele…

 

 

 

77. rész
Montero és Fernando  egyaránt attól rettegnek, hogy mi lehet a márkinő terve. Arról pedig csak a márkinő tud, hogy időközben megölték a királyt. Esmeralda helyzete egyre tarthatatlanabbá válik a börtönben, miközben mostohatestvére megpróbálja meghódítani Diegót…

 

78. rész
Carmen Santinalla márkinő felügyeleti jogot nyer Fernando és Montero felett. Fernando őrjöngve vonja felelősségre Alejandrót, de rossz pillanatban érkezik, mert Maria Pía éppen azelőtt mesélte el a fivérének, hogy mit tett a kormányzó a zárdánál. Olmos eközben levelet hamisít Diego nevében…

 

79. rész
Zorro megtámadja a fegyverszállítmányt, amit Montero már áhítozva várt. Fernando szövetséget ajánl Alejandrónak, de Diego apja nem kér a kormányzó ajánlatából. Suplicios és Renzo menedékre találnak, ám Kambát elkapják a rabszolga-vadászok. Montero dühében úgy dönt, hogy megkorbácsolja Esmeraldát…

 

80. rész
A márkinő javaslatára Alejandro
hogy hol rejtegeti Montero a kincseit. Bernardo kifigyeli, ahogy a városparancsnok egy eldugott kis kunyhóba megy. Alejandro leszereli a csapatokat, de továbbra is készenlétben tartja őket. Pizarro pedig megmutatja Esmeraldának Sara Kalí karkötőjét…

 

81. rész
Montero megkapja de Castellón herceg levelét, amelyben az áll, hogy végezzen a márkinővel. Montero megmutatja egy halász vízbe fulladt feleségének holttestét Diegónak, ám így épp ellenkező hatást ér el, mint amit remélt, ugyanis Diego meggyőződik róla, hogy nem Esmeralda holttestét látta…

 

82. rész
Diego már tudja, hogy nem Esmeralda testét mutatták meg neki, és reménykedik benne, hogy szerelme még életben van. De ezt senkivel sem osztja meg, és úgy dönt, hogy titokban kikémleli a Callao-börtönt. Eközben megkezdődik Esmeralda "temetése"…

 

83. rész
Montero díszes temetést rendez Esmeralda tiszteletére, azonban nem számol Almudenával, aki mégis elmegy a temetésre, és ott óriási botrányt csinál. A de la Vega család idő előtt hazautazik. Olmos pedig odaköltözik a de la Vega birtokra. Diego eközben álruhában bejut a börtönbe…

 

84. rész
Fernando is találkozik Seleniával, a boszorkánnyal. Selenia már mindent tud róla, és úgy dönt, hogy segít neki. Maria Pía el fogja hagyni Los Ángelest. Diego bejut a börtönbe, de ezúttal nem Zorro képében, hanem egy katona egyenruhájába bújva, ám nem találja meg Esmeraldát. Montero pedig úgy dönt, hogy megöleti a feleségét...

 

85. rész
Diego ki akarja deríteni, hogy hol rejtegeti Montero a kincseit. Bernardo kifigyeli, ahogy a városparancsnok egy eldugott kis kunyhóba megy. Alejandro leszereli a csapatokat, de továbbra is készenlétben tartja őket. Pizarro pedig megmutatja Esmeraldának Sara Kalí karkötőjét...

 

86. rész
Zorro megtalálja Montero titkos kincstárát, de nem tudja magával vinni, mert az őrök rajtakapják. Alejandro, Fernando és Montero aláírják a békeegyezményt, amit Carmen kényszerített rájuk. Montero pedig úgy érzi, hogy nem marad más fegyvere Zorro ellen: meg kell ölnie Esmeraldát…

 

87. rész
Montero átszállítja  Esmeraldát a kis erdei házba, mert azt reméli, hogy így lépre csalhatja Zorrót és Sara Calít. Tobiás megtudja Sara Calí titkát, és saját céljaira akarja felhasználni. Zorro a börtönben keresi Esmeraldát, és így csapdába esik…

 

88. rész
Olmos és Pizarro tárgyalni kezdenek Esmeralda kiszabadításáról. Olmos levelet hamisít Maria Ángelnek, így akarja kicsalni a rég áhított könnyet a szeméből. A könnyet, ami a szerelmi varázslathoz kell. Fernando ismét elrabolja Maria Píát, azonban Alejandro utoléri, és párbajban legyőzi őt…

 

89. rész
Almudena elájul a temetőben, ám Harapitónak sikerül magához térítenie. Később figyelmezteti Diegót, hogy Almudena betegsége lelki eredetű. Alejandro a párbajban megkíméli Fernando életét, ám megtiltja neki, hogy Maria Píát zaklassa. Aguirre elárulja Esmeralda titkát Garciának. Zorro eközben ellopja Montero minden vagyonát…

 

90. rész
Carmen indulni készül Los Ángeles városából. Pizarro pedig Montero parancsára kényszeríti az utászokat, hogy készítsék elő a merényletet a márkinő ellen, habár a parancsnok már nem tud fizetni. Diego azonban megtudja, hogy a márkinő távozni készül és elindul utána…

 

91. rész
Zorro megmenti a márkinőt. Tobiás felölti Zorro jelmezét, és éppen a kardjával fenyegetőzik, amikor Samaniego mester belép a szobába, s amint meglátja, szörnyet hal. Alfonso a kocsmában Maria Píát dicséri, ezért Fernando beleköt. Esmeraldának eközben sikerül megszöknie az ablakon át...

 

 

 

92. rész
Elindul a hajtóvadászat: Esmeralda üldözésére indul Montero az embereivel. Pizarro megneszeli a szökést, és ő is elindul, hogy megvédelmezze Sara Kalí gyermekét. Maria Pía elmondja Diegónak, hogy Fernando ölte meg Reginát. Diego erre bosszút esküszik. Esmeralda végre eljut a de la Vega birtokra...

 

93. rész
Esmeralda szeme elé tárul, ahogy Mariangel megcsókolja Diegót a hintóban. Teljesen félreérti a helyzetet, ezért nem fut oda a kocsihoz. Kisvártatva pedig megérkezik Montero. Tobiás megtudja, hogy Catalina megcsalta őt, így bosszút esküszik Pizarro kapitány ellen...

 

94. rész
García és Pizarro segíteni akarnak  Esmeraldán, de egyelőre nem sokat tudnak tenni érte. Tobiás Sara Calí segítségével akar bosszút állni Pizarrón, ám kiderül, hogy Sara Calí megszökött a lepratelepről. Diego összeverekszik Fernandóval, Alfonso pedig teszi a szépet Maria Píának...

 

95. rész
Montero úgy dönt,  hogy el kell venni Esmeraldától a gyermekét rögtön a születése után. Sara Kalí összetalálkozik Jonásszal és népével. Eltelik fél év, Los Ángeles városa a királynő fogadására készül. Mariangel és Esmeralda ekkor egyszerre kezdenek el vajúdni...

 

96. rész
Kép Esmeralda és Mariangel is vajúdni kezdenek. Esmeralda García segítségével egészséges gyermeknek ad életet, Mariangel újszülöttje viszont meghal Olmos szerelmi bájitalától. Montero Pizarrót bízza meg, hogy végezzen Esmeralda gyermekével. A kapitány pedig, Olmos szeme láttára, otthagyja a babát a temetőben...

 

97. rész
Montero meg akarja öletni  Esmeralda gyermekét, ám Olmos, Pizarro tudtán kívül, elcseréli a babát Montero és Mariangel halva született gyermekére. Diego fia így Diegóhoz kerül, aki nem is sejti, hogy Esmeralda és nem Mariangel gyermekét tartja a karjában. Zorro később meglátogatja a királynőt...

 

98. rész
Zorro beszél a királynővel, mert tisztázni akarja, hogy a királynő részese-e az összeesküvésnek Sara Calí ellen. Montero úgy dönt, hogy végezni kell Esmeraldával. Szokás szerint persze Pizarrót bízza meg végrehajtónak. García azonban megakadályozza a gaztettet. S ekkor odaérkezik Olmos...

 

99. rész
Esmeraldát egy rabszolgahajóra hurcolják, amikor is kitör a vihar. Matías, a rabszolgahajcsár elveszi Esmeralda medalionját. A hajó azonban kigyullad és porig ég. A medalion egy tengerészhez kerül, akinek a nyakában Diego is meglátja. Esmeralda eközben a tengerparton tér magához…

 

100. rész
Esmeralda, García és Kamba túlélik a hajótörést, ám Esmeralda azt hiszi, hogy a medalionja odalett. Dani is megmenekül, amikor Esmeralda kimenti. Dani cserében elmondja, hogy a lenyomat a tenyerén egy térképhez hasonlít. Alfonso megkéri Maria Pía kezét…

 

101. rész
Selenia hipnózisa működik: Mariangel gyönyörűnek és vonzónak találja Olmost. Ám a boszorkány tudja, hogy a bűvereje nem végtelen, így Mariangel az első este után magához tér. Almudena arra gyanakszik, hogy Yumalai hónapok óta mérgezi őt. Esmeralda eközben megtalálja Sara Kalí kincsét…

 

102. rész
Gluck vitorlamester kileheli a lelkét, de előtte még figyelmezteti Esmeraldát, hogy a környéken amazonok élnek. Esmeralda megment egy amazont a martalócok fogságából, és így azok rögtön befogadják. Eközben Diego is rájön, hogy a medalionon egy térkép van…

 

103. rész
Almudena biztosra veszi, hogy Yumalai meg akarta őt mérgezni. Yumalai persze mindent tagad, de egyedül Diego sejti, hogy Mariangel keze lehet benne. Miután Esmeraldát befogadják a harcos amazonok, megkéri őket, hogy tanítsák meg harcolni. Diego elmegy a térképen megjelölt helyre, és a folyóban észreveszi Esmeralda ruháját…

 

104. rész
Esmeralda bosszút esküszik az ellenségei ellen, s ebben az amazonok fognak segíteni neki. Harapito Mariangel flaskájában is arzént talál, de Diego nincs a városban, hiszen Esmeralda nyomába indult. Los Ángelesben felbukkan a halottnak vélt Santiago. Az amazonok eközben megtalálják Diegót az őserdőben…

 

105. rész
Bernardót  megsebesítik az amazonok. Laisha elmondja Monterónak, hogy Sara Calí nem halt meg. Mariangel összetalálkozik Santiagóval, aki együtt járt az Akadémiára Diegóval, majd beszámol róla, hogy milyen virtuóz kardforgató volt akkoriban. Maria Ángel ebből rádöbben, hogy Diego lehet Zorro és ezt Monterónak is el akarja mondani. Olmos mérget csepegtet Almudena gyógyszerébe...

 

106. rész
Montero nem hiszi el Mariangelnek, hogy Diego lenne Zorro, de azért felkelti a gyanakvását. Pizarro kivallatja Harapitót Sara Kalíról. A királynő eközben Fernando helyére Alejandrót szeretné kormányzónak kinevezni. Sara Calí visszatérését tervezi a városba, éppen úgy, ahogy Esmeralda, akinek García meghozza az álarcosbál hírét...

 

107. rész
Esmeralda megbízza Garcíát, hogy vásároljon nemesi címet, mert így bejuthatnak a királynő báljára. Suplicios és Renzo azonban más utat választanak, ők inkább meghívót hamisítatnak. Montero és Pizarro értesülnek a királynő döntéséről, miszerint Alejandrót szeretné kinevezni kormányzónak. Diego elzavarja a háztól Mariangelt. Almudena pedig beveszi a gyógyszerével Mariangel mérgét...

 
108. rész
Olmos nagy vágya valóra válik: Mariangel végre odaadja magát. Ám nem számol a Nagy Selenia csúfos tréfájával, azaz Mariangel akkor jön ki a hipnózisból, ha mindez megtörténik. Esmeralda Bracamonte hercegnőként, bemutatkozó-levelet küld a királynőnek. Santiago arra gyanakszik, hogy Diego Zorro...

 

109. rész
Kép Maria Pía mindenkivel tudatja, hogy Sara Kalí életben van. Alejandro pedig úgy dönt, hogy feltétlenül segíteni fog neki. Diego mindezt elmondja Tomásnak, aki tudatja a királynővel, hogy Sara Kalí megpróbál bejutni az álarcosbálba. Esmeralda hercegnőnek álcázza magát, és megérkezik a városba. Az első ember azonban, akivel összefut az utcán, éppen Diego…

110. rész
Kép Bár Esmeralda és Diego találkoznak az úton, Esmeralda a legyezője mögé rejtőzik. Bosszút forral Montero ellen, és egyszer rá is lő az íjával, ám elhibázza. Maria Ángel tudatja Monteróval, hogy az apja a városban tartózkodik, mire az elfogja a volt kormányzót és megkínozza. Maria Pía úgy dönt, mégsem megy hozzá Alfonzóhoz…

111. rész
Kép Esmeralda rájön, hogy összecserélték a gyerekeket, és Mariangel gyermeke halva született. Azt hiszi, hogy Montero és Mariangel a tettesek, és ezért újra bosszút esküszik. A herceg megtudja, hogy Sara Kalí életben van, ezért elküldet Monteróért. Zorrót meglepi a királyi őrség, ám ekkor közbelép Esmeralda, fekete álarcban…

112. rész
Kép Diego nem érti, hogy ki lehet az a feketébe öltözött nő, aki segített neki megküzdeni Montero katonáival. Pizarro Montero titkos fegyvertáránál végez Leroy-jal és cimboráival. Majd Maria Ángel és Montero is titokzatos fenyegetéseket kapnak. Esmeralda eközben belopózik a de la Vega házba…

113. rész
Kép Esmeralda felfedi magát Almudenának, de megesketi, hogy senkinek sem árulja el. Előtte azonban még belopózik Diego szobájába és hagy egy üzenetet a számára, amelyben tudatja, hogy Mariangel megcsalja. Fernando megszökik a börtönből. Diego in flagranti találja Monterót a feleségével…

114. rész
Kép Elérkezett az álarcosbál napja. Tomás attól tart, hogy Castellón is a királynő ellen fordul, ezért azt javasolja a királynőnek, hogy minél előbb nevezze ki Alejandrót kormányzónak, így a bálon meg tudja őt védeni. Esmeralda is készül a nagy napra, ahogy Zorro is. Nem csoda hát, hogy ismét összeakadnak…

115. rész
Kép Esmeralda és Diego végre egymásra találnak. Diego megtudja, hogy Alejandrito nem Mariangel fia. Az álarcosbálon Tobiás összeszedi a bátorságát, és kést döf Pizarróba, éppen akkor, amikor az le akarja lőni Monterót. Tobiás elmenekül, Pizarro elvéti a lövést, és kitör a zűrzavar. Santiago elrabolja Alejandritót. A bálon színt vall Sara Kalí, és kisvártatva megjelenik Esmeralda is…

116. rész
Kép A királynő le akarja tartóztatni Monterót, ám az túszul ejti és elmenekül vele. A vendégek között kitör a zűrzavar, a bálteremben és az utcán pedig lövöldözés veszi kezdetét. Alejandro eközben elfogja Castellón herceget. Diego rájön, hogy Montero az erdei házba rejtőzködhet, de azt nem is sejti, hogy csúnya meglepetés várja a háznál...

117. rész
Kép Hajtóvadászat indul Montero és Mariangel ellen. Az üldözők között pedig ott van Olmos, akit Maria Ángel halottnak hisz. Olmos véletlenül talál rá a bujkálókra, de kétszer rálőnek menekülés közben. Montero és Mariangel váltságdíjat kérnek a királynőért és Alejandritóért. Zorro és Esmeralda később megtalálja Olmost...

118. rész
Kép Diego és Esmeralda Olmos irányításával eljutnak Monteróhoz. Ekkor úgy tűnik, hogy Montero győzedelmeskedik felettük, mert a gyermekkel fenyegeti Zorrót, aki kénytelen felfedni előtte kilétét. Ám Diego ebből a csapdából is kikeveredik, és kimenti a gyermeket. Ezután megtámadja Monterót és a kíséretét, a királynő pedig belöki a folyóba Mariangelt, majd ő is a vízbe veti magát...

 119. rész
Kép Montero és Diego a vízesésbe zuhannak. Mind a ketten túlélik, de a kannibálok földjén találják magukat. Tomás találkozik a királynővel és sikerül is visszavinni Los Ángelesbe. Mariangelt azonban elkapják a kannibálok, majd Diego is megküzd velük és Monteróval is, de nem tudja visszavinni a bíróság elé...

 

120. rész
Kép Alejandro megtudja, hogy Diego maga Zorro, majd megígéri neki, hogy nem fogja senki előtt felfedni a titkot. Olmos nem hiszi el, hogy Mariangel odaveszett a vadak között, ezért kalózokat verbuvál Gerardo segítségével, hogy kutassák fel és hozzák elé. A királynő pedig úgy dönt, hogy lemond a trónról Sara Kalí javára...

 

121. rész
Kép Sara Kalí nem fogadja el a spanyol királyság trónját, mert fél, hogy lázadás törne ki ellene. A királynő kitünteti Sara Kalít és Esmeraldát, majd lovaggá üti Zorrót. Tomás atya úgy véli, hogy Zorro küldetésének ezennel vége. A kalózok eközben Gerardo vezetésével a város megtámadására készülnek. Diego és Esmeralda esküvőjére bevonszolja magát Mariangel is...

122. rész
Kép Mariangel a templomban akar végezni Esmeraldával és Diegóval, ám az apja a saját testével fogja fel a golyót. Olmos pedig már odakint várja egy késsel. Évek telnek el, bőségben és békében. Ám mire Alejandrito ifjúvá cseperedik, kitör a mexikói háború. Új katonai parancsnok érkezik a városba, és a népnek újra szüksége van Zorróra...
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

jászkarajenö táncsics miháj ut 85

(farkas regina bianka, 2013.11.26 10:40)

én imádoma filmeteket én vagyok a leg nagyobb rajongotokk

Miért????? ohh.. Miért?

(Bea és Fati, 2013.11.23 13:03)

Nekünk ez ohh.. Szavakba sem önthető! Olyan fantasztikus film, főleg ha egy 3 oldalas forgatókönyvet kell belőle írni! ^^ Egyszerűen imádjuk hogy valakinek ennyi esze van hogy képes 122.részes sorozatot leírni, csak nekünk, csak most! Ahhhhwww.. ez olyan fantasztikus! Istenem de jóóóóóóóóóóóóóóóóóó! <3

cím

(zürro, 2012.12.03 19:55)

...

(VIBI, 2011.09.19 19:40)

A Világ legjobb filmje.
Tök összeilletek.
szeretünk titeket.

XD

magyarország

(andi, 2011.08.16 12:42)

sziasztok!! Tudja valaki mikor folytatják a pro4-en,mert egyszer csak félbemaradt a vetítése??!!!köszi!!

MAGYARORSZAG

(BOROSTYAN, 2011.07.22 19:51)

SZERETEM EZT A FILMETT REMELEM MAJD MEG MUTATJAK A TV BEN MERT NEM SOKARA VILAG VEGE LESZ 2012 DECEBER 21 PETEKEN

szolnok

(öcsike, 2011.06.17 11:58)

nany rajongod vagyok zorró mikor látthatlak szia zorro diégodálávégá

Re: szolnok

(öcsike, 2011.06.17 12:21)

csá
zorro
diegodálávégá

Kiskoros

(Boglarka, 2011.05.05 18:34)

Jo kis sorozatvolt nagyon szerettem igaz mar lattam megegyszer megneznem!!!Szeretem Zorrot es meg most is szeretem!!!

00 44

(banko erika, 2011.04.08 10:38)

nagyon jo sorozat jol énekelnek

tiszaroff

(évike, 2011.04.02 14:37)

én néztem és nagyon szeretem ezt a filmet és szeretném ha adnák ujra mert nem látam az elejét

valaki

(valaki, 2011.03.05 19:13)

jó lenne ha most is adnák a tv-ben!!!!!! aki szerette az irjon!!!

valaki

(valaki, 2011.03.05 19:11)

ja és 119-ik rész volt a kedvencem:D
iii imádom és imádtam de még mindig imádom!!!!!!!!!!!!!!!

valaki

(valaki, 2011.03.05 19:09)

hát szerintem nagyon is jó volt!imádtam az volt a kedvenc műűűsoromXD

ervin000@freemail.hu

(ervin, 2011.02.03 12:32)

sziasztok en is nagyon szeretem a zorro sorozatot nagyon jo film es remelem lesz folytatasa nekem meg van dvd az osszes resze ha valakinek meg van a folytatasa szolyon koszonom

spanyol o

(evelin, 2011.01.16 15:50)

nagyon szeretem zorrot és föleg ezt a sorozatot olyan romantikus
és olyan joo nem tom hogy még mindig megy a fem-3 csatornán
ha megy akkor valaki szoljon ugy imádom ....

ééjikjkufotgffrnnnmmmhguvcxz

(hguhfrddduihbbbb, 2010.11.26 12:41)

szupi vagy eszmeralda. puszcsi

bggogyu88hgfrjhvhm

(uttyffbnfffgf, 2010.11.26 12:37)

nagyon jó a zorró

Zorro

(Vivi, 2010.10.25 11:57)

Nagyon de nagyon szerettem ezt a sorozatot annyira de annyira kár,hogy vége lett!Nagyon szeretném és reménykedem benne,hogy valamelyik csatornán újra kezdődik és lécci ha valaki esetleg tudja hogy hol és mikor kezdődik újra kérem küldje el az e-mail címemre:mv199710@gmail.com!
Köszi szépen és puszi mindenkinek aki szereti ZORROT!

Esmeralda

(Viki, 2010.07.09 11:31)

Sziasztok! A Fem-3 csatornán vetítik a Zorro-t.


1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23

Következő »